2013. december 3., kedd

Advent 2013 - illatos adventi tál

Hosszú idő után végre eljutottam az IKEA-ba. Window shoppingnak indult, de nem bírtam otthagyni a szürke gyertyáikat. És ha már gyertya, akkor vettem hozzá tálat is :)

Nézzük, hogyan lesz ebből illatos adventi tál:

1. Helyezd el a gyertyákat a tálon. Én le is ragasztom őket, de ebben az esetben tökéletesen működik rögzítés nélkül is. A harmadik gyertyára tegyél valamilyen pirosas szalagot, és arra karácsonyi fa (vagy csillag, hóemer, szánkó...stb, ami van) motívumot.
2. Végy egy doboz illatos potpourri-t és tetszés szerint helyezd el a darabjait a gyertyák körül.
Ha úgy jobban tetszik, használhatsz még némi piros kiegészítőket a tálon:

3.: Ha végeztél a potpourri elhelyezgetésével, fújd be egy kis műhóval a tálat. Így valamivel egységesebb lesz és hangulatosabb lesz.



Végül pedig szimatold bőszen a levegőt a lakásban, amit fahéjas alma illattal tölt el az újonnan, saját kézzel elkészített adventi tálad áraszt. :)



Advent 2013 - tujaág vs. fenyőág

Eddig sosem dolgoztam tujaággal, de nem bírtam elmenni az utcánkban halomra vágott zöldek mellett. Nagyon fellelkesültem és arra gondoltam, hogy adventi tálhoz és koszorúhoz is felhasználom, mert könnyű dolgozni vele. Egy koszorú alapot és egy adventi tálat hoztam össze tujaágból kísérleti daraboknak:





Tapasztalat:
Kb. 3 hetet hagytam száradni a díszeket, mert féltem tőle, hogy a tujaág nem marad annyira tartós száradás után. A biztonság kedvéért még hajlakkal is befújtam az ágakat.

Így néznek ki ma:


A fotók nem adják vissza tökéletesen, de azt kell mondjam, hogy a tujaág nekem nem lett a kedvencem. Hamar kiszáradt, ráadásul könnyen törik akár csak egy érintéstől is. Összességében olyan ütött-kopott hatása van a díszeknek. Nem is gondolkodtam rajta, egyből szétszedtem őket.

Összegzés:
Ha tartós adventi díszt szeretnél, jobban megéri fenyőágat használni. Garantáltan több évig tartó dekoráció készíthető belőle és még a hangulata is "karácsonyibb".





2013. november 24., vasárnap

Advent 2013 - csillámos, gömbös ajtódísz


Ismét egy nagyon egyszerű adventi dekorációt hozok Nektek.

Hozzávalók:
- 1 csomag csillámos hungarocell golyó (JYSK-ben vettem)
- koszorúalapnak erős karton és/vagy drót
- selyemszalag, selyempapír
- ragasztópisztoly
- angyalhaj (opcionális)

Elkészítés:

1. Vágj ki tetszőleges méretű karikát a kartonból. Ha nincs elég tartása, erősítsd meg dróttal. Ha készen van, vond be bármilyen papírral és kösd rá a selyemszalagot, ami az akasztója lesz a koszorúnak.



2. Ezután kezdd el felragasztani a gömböket az alapra. Kezdd a nagyokkal, majd jöhetnek a kisebbek is.

3. Ha minden gömböt felragasztottál, feldobhatod a koszorút egy kis angyalhajjal, ész készen is vagy!




2013. november 15., péntek

Advent 2013 - zöld tál

No, csináljunk végre egy adventi tálat erre a szezonra is, mert le vagyunk, akarom mondani: vagyok maradva :)
 
Mi kell hozzá?
- zöld kerámia tál
- 4 db fehér gyertya
- szárított hortenzia
- és egy kis plusz dekor csillag/masni vagy amid van otthon
- csillámspray
- angyalhaj



1. lépésben rendezd el a gyertyákat tetszőlegesen és kezdd el köré rögzíteni ragasztópisztollyal a hortenziákat.
Ha kész vagy a hortenziákkal, bújtass közéjük egy kevés angyalhajat, hogy ünnepiesebb hangulata legyen a kompozíciónak.
Végül nézz körül, hogy van-e valamilyen karácsonyi díszed, amit még bele tudsz illeszteni a tálba. Én egy dekor csillagot használtam és egy színben passzoló csillámos szalagból masnit kötöttem.
A legvégén még egy kis csillámspray-vel befújtam az egészet. Ez rögzíti a hortenziákat, plusz ad még egy kevés ünnepi hangulatot a tálnak.
Íme közelről: